Beléptem a fenyvesbe. Földje az elhalt tûlevelek millióitól rõt: hangulata komor, mert sudara sûrûn egymás mellé sorakozik, s helyen-közön félhomállyá mérsékli a világosságot.
Megállok. Egy darabig minden csöndes, annyira, hogy a lehulló fenyõtoboz is messze hallható zajt okoz.”
(Herman Ottó)